A 2,1 százalékos forgalomcsökkenés mellett a balesetek száma 4,3 százalékkal mérséklődött az idei év harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt négy év azonos időszakait vizsgálva, ebben a negyedévben történt a legkevesebb személysérüléssel járó baleset a hazai közutakon.

Statisztikai adatok szerint a harmadik negyedévben 4246 balesetben összesen 5961-en sérültek meg, közülük 163 fő vesztette életét.

 

Az ittasan okozott balesetek száma 7,5 százalékkal csökkent - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegzése. Júliusban stagnált, augusztusban 4,2, szeptemberben 9,2 százalékkal csökkent a balesetek száma.

A halálos balesetek számában 10, a súlyos sérüléssel járó balesetek esetében 3,4, a könnyű sérüléssel járókéban pedig 4,4 százalékos csökkenés volt az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Vigyázzon az M1-en

A harmadik negyedévben a balesetek 94 százalékáért a járművezetők voltak felelősek. A balesetek harmadát a nem megfelelő sebesség alkalmazása okozta, az ütközések negyedében a szabálytalan irányváltás volt a hunyó, az ütközések 87 százalékát személyautóval idézték elő.

Segédmotoros kerékpárral 1,7, személygépkocsival 2,1, kerékpárral 6,7, autóbusszal 23, motorkerékpárral 24 százalékkal kevesebb balesetet okoztak, mint egy évvel korábban - írja a KSH.

Csökkent 7,5 százalékkal az ittasan okozott balesetek száma is, de az alkohol a balesetek 8,1 százalékában játszott szerepet.

Az autópályákon 9,9 százalékkal több, összesen 188 baleset történt, ezen belül 10-ről 13-ra nőtt a halálos kimenetelűek száma. Emellett a súlyos sérüléssel járó balesetek száma is negyedével emelkedett. A száz kilométernél hosszabb autópályákon átlagosan 16,4 baleset jutott száz kilométerre, fajlagosan a legtöbb baleset az M1-en, a legkevesebb az M6-on történt.

A legtöbb baleset:

  • Pest (496),
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg (235)
  • és Bács-Kiskun (234) megyében volt.

A legkevesebb baleset:

  • Nógrád (67),
  • Tolna (93)
  • és Békés megyében (132) történt.

Budapesten 924 balesetet regisztráltak a III. negyedévben - derül ki a KSH adataiból.