Szombaton a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 12 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.
Az állomány 152 személyt fogott el, közülük 29 főt érvényben lévő körözés alapján, 97 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 180 személyt állítottak elő, köztük 97 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, 8 személyt pedig ittas vezetés gyanúja miatt - olvasható a police.hu-n.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető