Ha a testület támogatja az erről szóló előterjesztést, akkor Balatonfüreden az idegenforgalmi adó a jelenlegi 515 forintról 530 forintra emelkedik.
A 15 forintos növekedés elhanyagolható például egy családi nyaralásánál, a balatonfüredi önkormányzat számára azonban komoly forrásbővülés tekintve, hogy tavaly a város kereskedelmi szálláshelyein közel 730 ezer éjszakát regisztráltak. Egy 15 forintos emelés önmagában közel 11 millió forintos bevételnövekedést jelent ezen a szinten.
Kapcsolódó
A város a tavalyi költségvetésébe 384 millió forint idegenforgalmiadó-bevételt tervezett, idén pedig 400 millió forintot. Ez a 9,7 milliárd forintos mérlegfőösszeg 4,1 százaléka.
Füred 2018-ban a harmadik helyet foglalta el a balatoni régióban az összes szálláshely (tehát nem csak a kereskedelmi) forgalmát tekintve - írta korábban a Balatontipp a KSH adatai alapján.
A régióban messze Hévíz a legnépszerűbb, a dobogó második és harmadik fokán azonban cserélődnek a szereplők. 2018-ban például Siófok volt a második köszönhetően a rengeteg magán szálláshelynek. Korábban Balatonfüredé volt a második hely és Zalakarosé a harmadik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön