A Megújuló vidék, megújuló agrárium program megalkotása és végrehajtása során külön figyelem irányult a kisebb gazdaságokra, számukra célzott pályázati lehetőségek nyíltak meg - írja a miniszter közleményében.
A kisebb állattartó gazdálkodók jövőbe mutató fejlesztéseit, korszerűsítését segítő 2021-ben megjelentetett felhívás sikerességét mutatja, hogy 2026 pályázatot nyújtottak be csaknem 57 milliárd forint támogatási összeggel. Eddig már 815 esetben született támogatói döntés összesen 24,3 milliárd forint összegben, amely támogatás mintegy 50 milliárd forintos beruházás megvalósítását teheti lehetővé az állattartási ágazatban - emelte ki Nagy István.
Kapcsolódó
A fejlesztési források révén a részben elavult létesítményekben, korszerűtlen technológiával és ebből fakadóan magas termelési költségekkel működő kis állattartó gazdaságok is korszerű, alacsonyabb költségszinttel működő, magas technológiai színvonalú és versenyképesebb állattartó telepekké válhatnak.
A baromfitartó, sertéstartó, szarvasmarhatartó, juh- és kecsketartó telepek vagy akár lófélék tartására szolgáló vagy méhek elhelyezését biztosító létesítmények is részesülhetnek ebből a forrásból.
A kapott összeget az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló technológiák beszerzésére és fejlesztésére lehet fordítani - tette hozzá a miniszter. A nyertes pályázók számára többek között lehetőség nyílik a gazdaságok területén lévő létesítmények építésére, bővítésére, illetve az állattartó telepeken szükséges gépek beszerzésére is.
Az elnyerhető támogatás maximális mértéke az elszámolható költségek 40-60 százaléka, maximális mértéke pedig a tartott állatfajokhoz igazodva akár 100 millió forint is lehet - tette hozzá az agrártárca vezetője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az