A Covid-járvány okozta gazdasági sokk, a lezárások a piac legtöbb – még talpon maradni képes - szereplőjének okozott kisebb vagy nagyobb nehézséget. Mikor és milyen mennyiségű munkaerőre lehet szükség? Meg tudják-e tartani a munkavállalóikat? Hogyan tudják kielégíteni az igényeket, ha újraindul az élet, és egyáltalán mikor számolhatnak ezzel? Ezek a kérdések a legtöbb cégvezető fejében megfordultak.
A Mind-Diák Szövetkezet, amely országszerte évente közel 10 ezer diáknak biztosít munkát, azt tapasztalta, hogy tavaly tavasszal jellemzően az elsők között szerepeltek a diákok, akiket leépítettek, az elmúlt félév ugyanakkor azt mutatja, hogy az átalakult gazdasági helyzetben ők azok, akikre nagy mértékben építenek a cégek. „Már ősztől megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a diákok az otthoni tanulásnak köszönhetően rugalmasabban, több kapacitással tudtak munkát vállalni, a cégek pedig már számukra is lehetővé tették az otthoni munkavégzést. Ez a rugalmasság mindkét fél részéről előnyöket hozott, hiszen így azok a diákok is dolgozhattak, akik tavasszal például a hazaköltözés miatt kényszerültek kényszerpihenőre” – mondta Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.
A bizonytalan időkben biztos pontot jelentenek a fiatalok, akikre számos cég épít nem csak a diákmunka kapcsán, de a gyakornoki programoknak köszönhetően a szakirányú ismereteket igénylő pozíciókban is. Egyre inkább bevált gyakorlat ugyanis a cégek körében, hogy a diákszövetkezeten keresztül, kedvező adózás mellett, rugalmas időbeosztással alkalmaznak fiatalokat, akiket később, tanulmányaik lezárása után teljes állásban is alkalmazni tudnak.
A szövetkezet 2021. tavaszi kutatása alapján a legnagyobb segítséget az jelenti a cégek HR osztályai számára, hogy átveszik a teljes toborzás-kiválasztást, adminisztrációt, a hatósági bejelentést és a bérszámfejtést is, így a partnereik teljes mértékben a diákok, gyakornokok betanítására, a munkájuk szakmai irányítására fordíthatják az energiáikat. „A Mind-Diák Szövetkezet jól bevált, diákokra szabott kiválasztási gyakorlatának a gazdasági nyitás időszakában minden eddiginél nagyobb hasznát vesszük. A személyes ügyfélszolgálatokon például több városban is megemelt diáklétszámot kértek, mivel egyre nagyobb ügyfélforgalmat tapasztalnak. A diákszövetkezet a beérkező igényektől számított egy-két napon belül a teljes kiválasztási folyamatot és az adminisztrációt is elvégzi, ezután pedig meg is kezdődhet a közös munka. Ez tehát azt jelenti, hogy a cégek gyorsan jutnak munkaerőhöz, ráadásul, mivel lehetőségük van hétről hétre megtervezni a beosztást, így teljesen az ügyfélforgalomhoz tudják igazítani a létszámot és ezzel a kiadásaikat is, hiszen csak a ledolgozott órák kapcsán adódik költség.”
Az iskolaszövetkezet vezetője ugyanakkor arra felhívja a figyelmet, hogy ez a folyamat májustól június elejéig egy kicsit lelassulhat. A diákoknak ebben az időszakban ugyanis elsősorban érettségi, vizsga-, illetve államvizsga-időszak van. Ilyenkor tehát elsősorban a tanulmányaikra koncentrálnak a fiatalok, hogy nyáron már teljes erőbedobással tudjanak újra a munkára, vagy éppen a szakmai gyakorlataikra koncentrálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak
