Ha csak az a napi 2-3 milliméter csapadék hullik a héten, amit a meteorológusok jósolnak, már annak is örülni fogunk. Most ugyanis már egy reggeli kis harmat is nagy dolog - jellemezte a hetek óta tartó csapadékhiányt Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke a napilapnak.
Még a megfelelő tápanyaggal és a talaj vízpárologtatását leginkább megakadályozó technológiával művelt növények is legfeljebb hét-tíz napot bírnának ki csapadék nélkül.
Kapcsolódó
A GOSZ adatai szerint országosan szinte egyöntetűen 80 milliméter körüli csapadékmennyiség hiányzik a talajból. Tavaly ugyanebben az időszakban a mostaninál nagyobb vízhiányról számoltak be a növénytermesztők, de akkor a május bőséges esőt hozott.
Az ősszel vetett kalászosoknál az a probléma, hogy a gyökerük a felső 30 centiméteres talajrétegben van, ahonnan nagyon gyorsan eltűnik a víz. Bár a repcének mélyebben van a gyökere, már ezen a növényen is látszik, hogy a normálistól elmaradt a fejlődése.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál