Az európai uniós és a nemzeti forrásból finanszírozott különböző agrártámogatásoknak jelentős szerepe van abban, hogy 2010 óta több mint 16 százalékkal nőtt a tejtermelés, a fogyasztói tej 2020. évi importja pedig már csupán harmada a 10 évvel korábban mért mennyiségnek.
Környezeti szempontból óriási érték, hogy a jelentős részben támogatások segítségével működő juhtartás karbantartja a környezetet, megóvja a tájat és hozzájárul a biodiverzitás védelméhez. Magyarországon sok területen a gyepek megőrzésében a kiskérődzők legeltetésének nincs is alternatívája. Mindemellett kulcsfontosságú mezőgazdasági exportáru a bárány, ahogyan a húsmarha is, amelynek állománya örvendetesen bővült az elmúlt években - mondta az államtitkár a közlemény szerint.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el