A szervezet özleménye szerint az Európai Bizottság elé terjesztett csomagban az áll, hogy a pilótáknál és minden légiutas-kísérőnél kötelezően el kell végezni a teszteket az alkalmazás előtt, valamint súlyos incidensek és baleset után.
Emellett a dokumentum rendelkezik arról is, hogy minden felvett pilótának át kell esnie egy pszichológiai állapotfelmérésen, esetleges rehabilitáció után pedig szúrópróbaszerű, előre be nem jelentett alkohol- és drogteszteken kell megjelenniük. Rendelkeztek arról is, hogy a légitársaságoknak minden pilóta számára hozzáférhetővé kell tenni a mentálhigiénés támogató programokat.
A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel tavaly március 24-én csapódott egy hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A végleges baleseti jelentés megerősítette, hogy a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz szándékosan vezette a gépet a hegynek, miután kizárta a pilótafülkéből a járat kapitányát.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn