A hatályos magyar jogszabályok szerint fogyatékosnak minősül az, aki jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja érzékszervi, így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben.
A szövetség szerint ebbe a "szűken körbehatárolt (jogi) értelmezésbe" egy szervátültetett vagy egy szervkárosodott ember nem tartozik bele, miközben testi hiányosságaik és fogyatékosságaik vannak. Szerintük ugyanis ez a törvény leszűkíti a fogyatékosság fogalmát az érzékszervi, mozgásszervi, illetve az értelmi képesség részleges vagy teljes hiányára, valamint a kommunikáció korlátozottságára. Így a transzplantáltaktól megvonják a támogatásokat, visszaküldik őket a munka világába, miközben munkát nem találnak, mert a munkáltatók többsége nem tartja teljes értékű munkaerőnek őket, sokan pedig közülük az állapotuk miatt nem is képesek dolgozni. Miután nem számít megváltozott munkaképességűnek, fogyatékossági támogatást sem igényelhet egy szervátültetett (szervhiányos) ember - sorolták érveiket.
Az MSZSZ álláspontja szerint ez a szabályozás elavult, nem veszi figyelembe a valós fogyatékossági ismérveket, ezáltal alaptörvény-ellenes, és nincs összhangban a nemzetközi egyezményekkel sem.
Úgy vélik, a fogyatékossági törvényben a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tesz különbséget az egyes fogyatékkal élők között, amikor nem az egyén "teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalásának" lehetősége a besorolás feltétele, hanem kiragadja a fogyatékosság egyes jellemző eseteit, a többit pedig kizárja e körből.
"Ezzel egyúttal sérti az emberi méltósághoz való jogát az ilyen módon a fogyatékossági körből kirekesztett személyeknek" - olvasható közleményükben.
A MSZSZ azt is közölte, hogy Magyarország aláírta, majd ratifikálta az ENSZ 2007-ben megfogalmazott, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet, ugyanakkor mindezt a mai napig nem iktatta jogrendszerébe.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban