Áprilisban az állattartó telepek megújítására 30, a gyümölcs- és gyógynövény ültetvények telepítésére 15 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelenik meg. Májusban 50 milliárd forintos forrással terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére lesz lehetőség.
A külterületi helyi közutak megújítására pedig 50 milliárd forint értékű felhívás jelenik majd meg. Várhatóan júniusban a kertészetek és a gomba előállító üzemek fejlesztésére 50 milliárd forintos, illetve 20 milliárd forintos forrással jelennek meg pályázatok.
Kapcsolódó
Ugyancsak a nyár elejére várható egy 50 milliárd forintos kiírás a kisebb élelmiszeripari projektek támogatására, egy 200 milliárd forintos kerettel pedig az ágazat nagyobb beruházásaira lesz lehetőség.
A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forintos pályázat nyílik meg - sorolta a miniszter.
Emelt keretösszeggel folytatódnak a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését és az erdősítést támogató intézkedések is. A tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátására, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális megújítására, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére indított felhívások kapcsán várhatóan továbbra is lehetőség lesz pályázatok benyújtására – emelte ki az agrárminiszter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot