Akkora fagykár, mint tavaly volt, még nincs. Március 20-én és 25-én hajnalban voltak -3 és -6 fok körüli hidegek Kecskemét és Röszke térségében.
A déli településeken jelentős fagykárok is jelentkeztek. Két-három hét múlva érkezik a természetes gyümölcshullás, akkor lehet majd látni, pontosan mekkora a kár - olvasható az Infostarton.
Kapcsolódó
A leginkább érintett ültetvények Mórahalom térségében vannak. Hiába védekeztek a gazdák füstöléssel, fagyvédő öntözéssel. Ezek a gyümölcsök azért járnak így gyakran, mert ha a fák mélynyugalmi állapotának végén jó az idő, rögtön megindul az élettevékenységük. A fagy a rügyeket is, a virágbimbókat is károsítja. Most sem volt kemény tél, korán kezdődött a virágzás.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el