Szombat estétől északkeleten, keleten is felszakadozik, máshol csökken a felhőzet, eleinte északkeleten néhol még eső, zápor előfordulhat. Vasárnap hajnalban nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, és napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, délnyugaton helyenként zápor, zivatar kialakulhat.
Reggelig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, holnap megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között valószínű - írja az OMSZ.
Hétfőn a déli, délnyugati határ közelében a zártabb felhőzetből reggel kisebb eső is lehet, máshol a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, melyekből leginkább a Dunántúl középső részein és az északi hegyek vidékén alakulhat ki zápor, esetleg gyenge zivatar. A keleti, északkeleti szél napközben élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, az alacsonyabb értékek a záporok által érintett dunántúli tájakon várhatók.
Kedden a több órás napsütés mellett kiemelten a Dunántúlon erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, a legkevesebb napsütésre északkeleten számíthatunk. Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A középső országrészben a legkisebb a csapadék esélye, míg az Alpokalján akár jelentősebb (de így is csak néhány mm) mennyiség is eshet. Az északkeleti, északi szél főként az Észak-Alföldön megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.
Szerdán már éjszaka megnövekszik a felhőzet, és napközben is jellemzően felhős lesz az ég, csak késő délután, este várható dél felől jelentősebb csökkenés. Reggelig a középső területek maradhatnak szárazak, de később ott is várható záporok, zivatarok kialakulása. A csapadék súlypontjával észak felé vonul, az ország jó részén várható néhány mm eső. Az északkeleti szelet élénk lökések kísérik, majd egyre inkább változó irányúvá válik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul, délnyugaton lehet a hűvösebb.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni