A jelenleg hathetes kölykök vakon, foltos bundával és egyenként körülbelül másfél kilogrammos testsúllyal látták meg a napvilágot, az eddig szépen gyarapodó kicsiket pénteken vizsgálták meg a park állatorvosai. A kölykök oltást kaptak és megmérték súlyukat is: a két hím egyaránt 7,3, a nőstények egyike 5,8, a másik 6,1 kilogrammos.
A tápláló anyatejnek köszönhetően szépen gyarapodnak, három-négy hónaposan elkezdik majd kóstolgatni a húst is, ám féléves korukig még az anyatej lesz a fő táplálékuk - mondta el Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető az MTI-nek.
A fajra jellemző ivari dimorfizmus miatt az egyelőre egyformán kinéző kölykök közül a hímek pár hónap múlva lesznek megkülönböztethetők lánytestvéreiktől.
Mivel az oroszlán az egyetlen társas életmódú macskaféle, a nemrég született utódok együtt élnek az anyjukkal, az apjukkal és nagynénjükkel a kifutóban. A hétéves, ivarérett nőstény állatok már itt születtek és unokái a park leghíresebb oroszlánjának, Eleknek, aki alapító tagja volt a SóstóZoo-nak. A kölykök apja, egy tízéves hím Hollandiából érkezett Nyíregyházára 2016-ban.
A most született kicsikkel már tizennégy oroszlán él Nyíregyházán, melyekből hat a ritka fehér színváltozathoz tartozik - jegyezte meg a szakember.
Az afrikai oroszlánok fennmaradása a legtöbb helyen biztosítottnak látszik, bár hosszabb távon - élőhelyeik elvesztése miatt egyedszámuk valószínűleg csak a természetvédelmi területeken tartható fenn.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az