Ez az év már a hatodik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért a magánszemélynek nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - kezdi közleményét az adóhatóság.
Az eSZJA-oldalon március 15-étől elérhető bevallási tervezetben viszont csak azok az adatok szerepelnek, amelyet az adóhatóság a kifizetőktől, munkáltatóktól megkapott a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatásokban. Tehát ezekről a hivatal a beérkezett adatok alapján elkészíti a bevallási tervezetet, amely tartalmazza a jövedelmet terhelő adót, az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket. Az internetes felületre a KAÜ-azonosítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, arcképes videós azonosítás, telefonos azonosítás) után lehet belépni, majd jóváhagyni a bevallást. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.
Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek, és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből 2022. május 20-ával automatikusan bevallás lesz.
Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, első házasok kedvezménye, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek és ezt most egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-áig - figyelmeztet az adóhatóság.
A kedvezményekhez szükséges benyújtani a hivatalhoz az azt alátámasztó orvosi igazolást. De nem az eredeti példányt kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.
Azok a gyermeket nevelő szülők, akik jogosultak a gyermeket nevelők adó-visszatérítésére és december végéig nem nyújtották be a VISSZADO-nyilatkozatot, illetve a NAV sem utalta ki számukra automatikusan a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat, azok a tervezet módosításával vagy a 21SZJA-bevallás önálló benyújtásával juthatnak hozzá a visszajáró összeghez.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy