"A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával" - áll a levélben, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.
"A megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését bizonyosan nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetése jó példa erre. Ennek bevezetésekor hibázott a kormány, mert nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál. Hibázott az Országgyűlés, mert olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra. Hibáztak az ellenzéki pártok, mert ezt a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során. Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét. És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a "salátatörvény"-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre.
Ez az eset két tanulsággal is jár. Az egyik az, hogy a közös hibát közösen kell helyrehoznunk. Ezért arra kérem, hogy támogassa azokat a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek az ebben a kérdésben szükségessé vált mielőbbi korrekcióra irányulnak. A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával." - olvasható a levélben a KEH honlapján.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?