Áder János köztársasági elnök idén összesen 56 millió forintot adományozott 34 kedvezményezettnek - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) oldalán elérhető adatokból. A köztársasági elnök 2018-ban főleg a magyar jezsuitákat látta fontosnak támogatni, hiszen a Jézus Társasága alapítványnak kétszer is utalt: így összesen 3,9 millió forintot köszönhetnek a jezsuiták Áder Jánosnak.
Fejenként amúgy évente 73 millió forint adományról dönthetnek a jelenlegi és volt államfők, valamint az Országgyűlés elnöke. Áder János idén úgy ítélte meg, hogy ebből a keretből a legtöbbet, kereken 5 millió forintot egy szoborra kell költenie: a Szombathelyi Egyházmegye és a Brenner János Emlékhely Alapítvány szervezésében december 13-án Erdő Péter bíboros, prímás meg is áldotta Boldog Brenner János vértanú szobrát Budapesten. A Blikk-kel korábban azt közölte a KEH, hogy "a Köztársasági elnök úr jellemzően gyermek-egészségügyi, gyermekjóléti, karitatív, egyházi és kulturális célú projektek megvalósítását segíti, amelyek az elnöki támogatás nélkül nem valósulhatnának meg".
Kapcsolódó
A listából az is kiderült, hogy a Sárospataki Wass Albert Kör őszi programjai sem valósulhattak volna meg Áder János köztársasági elnök adománya nélkül, de számos klímavédelmi ügyet is felkarolt. Az mfor.hu korábban arról írt, hogy eddig csak a volt köztársasági elnökök által nyújtott közcélú adományok élveztek adómentességet, de az új adócsomag az aktuális elnök adományait is ebbe a körbe sorolja. Vagyis Áder János is adómentesen támogathat civil szervezeteket.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem