A kutatóintézet szakemberei a gyümölcsfák virágzásakor kiváló szezont jósoltak. A hirtelen meleg azonban egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek nem tudtak kellően eredményes munkát végezni. Nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.
A megszokott sorrend helyett minden fafajta szinte egyszerre borult virágba. Ez az összecsúszás megzavarta a természet rendjét, a méheknek pedig nem sikerült minden virágot beporozniuk - idézi a közlemény Szügyi Sándort, a kutatóintézet munkatársát. A szakember szerint azonban átlagos gyümölcsmennyiségre így is számítani lehet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön