Különösen hideg tél vár Európára, legalábbis a Középtávú Időjárás-előrejelzések Központjának friss előrejelzése alapján. A kormányközi szervezet szerint kevesebb csapadék és szél várható a szokottnál, emiatt pedig nemcsak a gáz, hanem az áram is tovább drágulhat. Várhatóan Magyarországon is többet kell majd fűteni a télen – mondta az RTL meteorológusa, Allaga Tamás.
De ha a fűtést mégis sikerül kihozni ugyanannyi energiával, az sem jelent sok jót. Egy békéscsabai nyugdíjas például harmadával nagyobb, 25 ezer forintos gázszámlát kapott, pedig ugyanannyi gázt használtak, mint egy éve. Szomszédja vastagabb takaróval, pizsamával igyekszik védeni magát a hidegtől – mondta a csatornának.
Hozzászoktunk az enyhe télhez
Az elmúlt telek melegebbek voltak az átlagosnál. A tavalyi a 12. legenyhébb tél volt Magyarországon 1901 óta, 1,7 Celsius-fokkal magasabb középhőmérséklettel az átlagosnál. Egy évvel korábban pedig még melegebbet mért a Meteorológiai Szolgálat. Most más időjárás várhat a magyar családokra. A Középtávú Időjárás-előrejelzések Központjának főigazgatója szerint nemcsak hidegebb lesz, hanem kevesebb szél és csapadék is várható.
„Nagyobb hidegbetöréseket átmeneti tavaszias periódusok követhetnek. A hidegbetörésekkor a -5, -10 fokos minimumok és a nulla fokos maximumok a jellemzők” – jellemezte a következő telet Allaga.
A hidegebb idő hatására a gáz, a kevesebb szél és csapadék miatt pedig az áram drágulhat.
„Ha hidegebbre fordult az idő, akkor 5-10 százalékkal nőtt meg az átlagos fogyasztáshoz képest a fogyasztásunk. Most viszont azt lehet előre jelezni, hogy ha átlagos tél jönne, és figyelembe vennénk azt, hogy az emberek és a vállalkozások spórolnak, akkor 10, akár 20% megtakarítás is várható” – mondta Bali Gábor energiaipari szakértő a csatornának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Európa visszafojtott lélegzettel várja, melyik irányba fordulnak a lengyelek
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki sem meri kimondani, mi az

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Hihetetlen, de van, ami idén nyárra sokkal olcsóbb lett a Balatonnál

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Robert Fico: politikai bérgyilkost küldtek ránk
