Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője az MTI-nek kifejtette: a piac egyértelműen pozitívan fogadta a miniszterelnök kompromisszumra kész fellépését. Nőtt az esélye egy, az eddig vártnál gyorsabban megszülető EU-IMF megállapodásnak, amit a forint jelentős erősödése, és a CDS-felárak csökkentése is tükrözött. Árokszállási Zoltán úgy vélte, hogy a gyors megállapodás semmiképpen nem csak egy-két hetet jelent, hiszen a szerződés megkötése előtt a magyar kormánynak esetleg több jogszabályt is módosítania kell.
Az elemző ugyanakkor egyértelműen kedvezőnek nevezte a miniszterelnök korábbinál békülékenyebb hangnemét, amely nemcsak az EP-vitában, de az előtte megjelent lapinterjúban is tetten érhető volt. Megjegyezte, hogy a forint erősödésének a kedvező nemzetközi hangulat is segített. További jelentős erősödésre Árokszállási Zoltán szerint csak akkor lehet majd számítani, ha a kormány az EU és az IMF által várt konkrét intézkedések végrehajtását is megkezdi.
Kapcsolódó
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a piac végre elkezdte beárazni a megállapodást. Nem az a kérdés ma már, hogy lesz-e, hanem az, hogy mikor és milyen összegben - tette hozzá. A bizalom erősítéséhez az éppen nagyon kedvező nemzetközi környezet is hozzájárult, az euró a dollárhoz képest az 1,29-es szint fölé erősödött és a tőzsdék teljesítménye is kiugró. Egyértelműen a Magyarország iránti bizalom erősödését jelzi ugyanakkor a 620 bázispont alá csökkenő CDS-felár, a 300 forintot közelítő euró-jegyzés és a sikeres diszkont kincstárjegy aukció - tette hozzá.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy