A tárcavezető Tavaszi Zsolt személyében miniszteri biztost nevez ki a kincstár középtávú stratégiájának kialakítására, kiemelt feladatainak irányítására - közölte az NGM. A vezetőváltást az Origo internetes hírportál közölte, amelynek cikke szerint Kandrács Csaba elnököt négy és fél hónap után menti fel a miniszter, ezzel három év alatt már az ötödik vezető kerül az államkincstár élére.
Kandrács Csaba december 15-től állt a MÁK élén, korábban az NGM kincstárért felelős helyettes államtitkári posztját töltötte be. Az ő elődje, Thuma Róbert november közepén minden várható előzmény nélkül távozott. Kandrács minisztériumi megbizatását megelőzően, másfél évvel ezelőtt még a Rogán Antal vezette V. kerületi polgármesteri hivatalban irányította a pénzügyi osztályt - írta korábban az Origo.
Kandrács már a negyedik elnökként került a kicstár élére Matolcsy György minisztersége alatt.
2010 júniusában Kiss Ágnest Kotán Attila váltotta, aki 2011 januárjában került lapátra, akkor nevezték ki a tavaly novemberben távozó Thumát. Thuma Róbert menesztését hivatalosan "egyéb megbízatásával" indokolták, az Origo információi szerint valójában személyes oka volt menesztésének, de egy megfeneklett projektet is az ő számlájára írt Matolcsy.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin