Darák Péter, a Kúria elnöke a Pécsi Törvényszék éves összbírói értekezletét követő pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szervezet megüresedő bírói állásaira a pályázatot a tavasz, illetve a nyár folyamán írják ki. Véleménye szerint az idősebb szakemberek pótlása nem lesz könnyű feladat, mert a jelentkezőkkel szemben elvárás a komoly elméleti felkészültség és a hosszabb szakmai gyakorlat, és várhatóan jelentős számú pályázatot kell rövid idő alatt elbírálni.
A főbíró megjegyezte, hogy tervei szerint a nyugdíjazott bírákat tovább foglalkoztatnák, a jövőben elvi állásfoglalások, vélemények megfogalmazásában vennének részt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont