A Magyar Közlönyben megjelent határozat kimondja: a kormány egyetért azzal, hogy a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében fokozni szükséges a közúti áru- és személyfuvarozásra vonatkozó előírások betartásának és a szükséges jogosultságoknak az ellenőrzését.
Ezért a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrehoznak egy célzott ellenőrzési csoportot, amely a közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek ellenőrzésein felül célzott jelleggel lát el - országos illetékességgel - közúti ellenőrzési feladatokat. Az ellenőröknek nem kell felsőfokú képzettséggel rendelkezniük.
A kormány erre az évre 615 millió, míg a jövő évre 995 millió forintot biztosít a csoportnak, amelynek létrehozását azonnal meg kell kezdeni, sőt ugyan ez a határideje az ellenőrzések indításának is.
A nemzeti fejlesztési miniszter az ellenőrzési csoport első éves működésének tapasztalatairól 2018. január 31-ig számol be a kormánynak.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat