A tárca megerősítette azt is, hogy szándékában áll a bankadó 2014. évi megfelezése. A költségvetési intézkedésekről az NGM kifejtette: tranzakciós illetékből a kormány - az MNB megadóztatása nélkül - az első intézkedéssorozattal együtt 210 milliárd forintot várt, az új intézkedéseknek megfelelően ez az összeg további 130 milliárd forinttal emelkedik, ami összesen 340 milliárd bevételt jelent.
Az illeték kétszeresére emelésével a várt bevétel nem emelkedik automatikusan kétszeresére, egyebek mellett a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényben meghatározott 6000 forintos illetékfizetési plafon miatt.
A 210 milliárd forintos összegből 170 milliárd forint a bankok terhe, és 40 milliárd forint a kincstáré. Az új intézkedés hatására a bankok terhe 260 milliárdra, a kincstáré 80 milliárd forintra emelkedik - ismertette az intézkedések részleteit az NGM.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban