Már az év első felében látszott, hogy az idei év még a tavalyinál is gyengébb lesz - tudtuk meg Üsztöke Botondtól, a Mercure Budapest Hotel igazgatójától, a Magyar Szállodaszövetség budapesti regionális vezetőjétől. Gyakorlatilag mind a 3, mind 4, illetve 5 csillagos szállodákban elmaradt a vendégforgalom a tavalyitól, ez meglátszott a kihasználtságban, illetve a szobák átlagárában. Jelenleg a háromcsillagos hotelekben 10-12 ezer forint egy éjszaka, a négycsillagosokban 16 ezer, míg az ötcsillagosokban 29-32 ezer. Ez augusztusban, a Forma-1-es verseny idején mindenképpen nő, ekkor extra felárat számítanak fel a szállodák. A kihasználtság jelenleg 60 százalék körül van a szállodákban, júliusban csak azért nem lett alacsonyabb a tavalyinál, mert a Jehova tanúi vallási csoport Budapesten tartotta nemzetközi kongresszusát, amelyen 35-40 ezer hívő vett részt és 11 ezer vendég szállt meg a nagy budapesti szállodákban. Augusztusra a Forma-1 bekalkulálásával ez akár 70-75 százalékra is felmehet. A Magyar Nagydíj azonban már korántsem vonz annyi vendéget, mint korábban, hiszen még most is lehet üres szállodai szobát találni a verseny idejére, míg évekkel ezelőtt ilyenkor már Szegedre vagy Siófokra irányították az érdeklődőket. Az utazók jelentős hányada csak az utolsó pillanatban dönti el a végső úti célt, hiszen így jóval olcsóbban utazhat. Magyarországon is észlelhető, hogy a korábban húzó országok, így az Egyesült Államok, Németország és Japán állampolgárai elmaradoznak - mondta lapunknak Németi György, a Hilton Hotel igazgatója. Magyarország vonzereje is sokat csökkent az utóbbi időben - vélekedett Csorbás Imre, a Novotel igazgatója. A szállodák egyre jobban a konferencia- és az üzleti turizmusra koncentrálnak, ehhez pedig hiányzik egy igazi konferenciaközpont Budapestről. Bécs, Prága vagy Berlin ezzel tudja magas szinten tartani idegenforgalmát. Ráadásul Budapesten hiányzik a turizmust megfelelően kiszolgáló infrastruktúra is: a sétálóutcák, a megfelelő minőségű tömegközlekedés és legfőképpen a megfelelő közbiztonság.