Közlése szerint a tapasztalat az, hogy egy-egy kiemelt nemzetközi sportesemény idején megsokszorozódik a piacra dobott hamis termékek száma, májusig több mint 650 ezer, tavaly csaknem 5 millió forint értékben foglaltak le áru hamis megjelölése miatt különböző termékeket Észak-Magyarországon a pénzügyőrök. Ezek jelentős része futballmez, nadrág vagy szabadidő-ruházat volt, a régióban 2011-ben jogerősen elkobzott mezeket éppen a napokban semmisítette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - tette hozzá.
Varga Zoltán elmondta azt is: az olyan kiemelt sportesemények idején, mint a labdarúgó Európa-bajnokság, a részt vevő országok címerével, zászlajával ellátott hamis termékek egyre gyakrabban bukkannak fel a feketepiacon, ráadásul Ukrajna és Lengyelország közelsége miatt most még inkább erre lehet számítani.
Éppen ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szombattól fokozottan ellenőrzi Észak-Magyarországon azokat a helyeket, ahol a hamisított termékek előfordulhatnak, a hamisítványok ugyanis nem csak a licenctulajdonosoknak, hivatalos kereskedőknek okozhatnak bosszúságot, de a vásárlóknak is, a hamisítványok általában silány minőségűek, élettartamuk az eredeti termékek töredéke - hangsúlyozta a szóvivő.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat