2013 II. negyedéében a szállított áruk tömege (61,4 millió tonna) az egy évvel ezelőttihez képest 3 százalékkal csökkent, míg a teljesítmény (12,8 milliárd árutonna-kilométer) 1 százalékkal lett kisebb. Ezen belül a vasúti szállítás teljesítménye 1, a közútié 2 százalékkal nőtt, miközben a belvízi hajózásé 22, a csővezetékes szállításé pedig 10 százalékkal zuhant. A vízi teherszállítás visszaesésében komoly szerepe lehetett a nyár eleji áradások miatt elrendelt hajózási zárlatoknak.
A belföldi vízi szállítás volumene 8, az importé 29 százalékkal nőtt, de ezek nem tudták ellensúlyozni az export 55 százalékos zuhanását, illetve a tranzitforgalom 11 százalékos esését. A belvízi áruszállításban magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áru tömegéből 9, az árutonna-kilométerben kifejezett összteljesítményből 8 százalék volt.
A teljes fuvarozási teljesítmény 69 százalékát adó közúti szállítások esetében élesen kettévált a bel- és a külföldi viszonylat: előbbi 7 százalékos visszaesést, utóbbi 5 százalékos növekedést mutatott, ami összességében 2 százalékos emelkedést eredményezett. Folytatódott az a tendencia, hogy kevesebb árut szállítottak nagyobb távolságra.
Ami a vasúti szállítást illeti, a nagyobb társaságok teljesítménye csökkent, miközben a kisebbeké főként a tranzitszállításoknak köszönhetően nőtt. A belföldi áruszállítás teljesítménye 3 százalékkal emelkedett, a nemzetközi szállításé összességében nem változott 2012 II. negyedévéhez viszonyítva. A nemzetközi forgalomban a kivitel 7, a behozatal 12 százalékkal csökkent, a tranzitszállítás 23 százalékkal növekedett az egy évvel ezelőttihez képest.
A légi áruszállításban 2013 második negyedévében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma 16,6 ezer tonna volt, 13 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi, alacsony bázishoz képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Totális ostrom alatt az ellenállás fellegvára
