Völner Pál szerint a buszpark megújítása azért is indokolt, mert a közösségi közlekedés nagyobb hányada a közutakon zajlik, a vasút csupán a települések 26 százalékát érinti. Hozzátette: az elmúlt időszakban az autóbuszt rekonstrukciós programjának végrehajtására elsősorban a főváros és az agglomeráció autóbuszparkjának cseréjén volt a hangsúly, ennek során 300 új, az utasok kényelmét magas fokon szolgáló kocsi áll üzembe, közülük 150 már közlekedik is - tette hozzá.
Völner szerint az új kocsik beszerzésére közbeszerzési pályázatokat írnak ki, ezekben a hazai gyártók is jó eséllyel indulhatnak.
Elmondta, a következő években megvalósítandó stratégia a vasúti és az autóbusz közlekedés közötti egészséges egyensúly arányának megteremtését célozza meg. Kiemelt figyelmet fordít a tarifarendszer kiépítésére és a közösségi közlekedés vonzóbbá tételére, például a csatlakozásoknál a vonat-busz menetrend összehangolására, amivel az utasok időt takaríthatnak meg.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban