Az Európa egyesítéséhez tett hozzájárulásért adományozott díjat a németországi Aachen városában adják át május 14-én, idei kitüntetettje pedig „Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij és az ukrán nép”.
A Nagy Károly-díj
A Nagy Károly-díjat (Karlspreis) évente egy aacheni polgárokból álló független bizottság adományozza azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő módon járultak hozzá Európa egyesítéséhez. Az első díjat 1950-ben ítélték oda Richard Coudenhove-Kalerginek. A díjazottak között van Horn Gyula (1990) és Konrád György (2001) is, 2002-ben pedig rendhagyó módon nem egy személy, hanem a közös pénz, az euró részesült a díjban.A mostani lehet Volodimir Zelenszkij első látogatása Németországban az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta. Személyes jelenléte azonban a háborús helyzettől függ, és ha nem utazik, akkor videokapcsolaton keresztül vesz részt a díjátadón.
Az aacheni rendezvényen a tervek szerint Olaf Scholz német kancellár mond megnyitó ünnepi beszédet.
A Károly-díjat május 18-án kellene átadni, de mivel ekkor a német kancellár a G7 csoport csúcstalálkozóján vesz részt Japánban, az ünnepséget néhány nappal előrehozták.
Tavaly a Károly-díjat fehérorosz ellenzéki aktivisták, Szvjatlana Cihanouszkaja, Veranika Zepkala és Marija Kalesznyikava kapták meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az