Törökországban 76 halálos áldozatot jelentettek, Szíria kormányerők kezén lévő részeiben 99, egyes források szerint pedig több mint 100 ember vesztette életét, míg a felkelők által ellenőrzött országrészből legkevesebb 20 halálos áldozatot jelentettek. A Törökország középső részét és Szíria északkeleti felét megrázó, 7,8-as erősségú földmozgás épületeket döntött romba, és Cipruson és Libanonban is érezhető volt.
„Életem 40 évében még soha nem éreztem hasonlót" – mondta egy gaziantepi lakos a Reuters hírügynökségnek. „Legalább három erős rengés volt, úgy rázkódtunk, mint egy csecsemő a bölcsőben” – tette hozzá. Közölte azt is, hogy szerinte Gaziantepben senki nem maradt az otthonában, mindenki autóba ült, és igyekezett elmenekülni az épületek közeléből.
Az utcára menekültek a rettegő emberek
Szíriában Aleppóból és Hamából érkeztek hírek összedőlt épületekről. „Leestek a festmények a falról. Felriadtam álmomból, felöltöztünk és készen állunk, hogy meneküljünk” – mondta el egy damaszkuszi férfi a Reutersnek. A szíriai és a libanoni fővárosban is az utcára szaladtak az emberek, attól tartva, hogy házaik összedőlnek.
Az ország dél részén fekvő Diyarbakirból egy túlélő a Reutersnek azt mondta, hogy a rengés csaknem egy teljes percig tartott. Biztonsági illetékesek szerint legkevesebb 17 épület romba dőlt a főleg kurdok lakta városban. Sanliurfából 16, Osmaniyéből 34 összedőlt épületről érkeztek hírek. Kahramanmarasból a TRT és a Habertürk televízió olyan képeket mutatott, amelyeken túlélők kutatnak a romok között a sötét, hideg, téli hajnalban.
A legnagyobb riadókészültség van érvényben
Recep Tayyip Erdogan török elnök a Twitteren azt írta, hogy azonnal az érintett területre riasztották a mentőalakulatokat. „Remélem, mihamarabb sikerült átvészelnünk ezt a tragédiát, a lehető legkevesebb kárral” – írta Erdogan a közösségi oldalon. „Elsődleges feladatunk a mentés, és ennek érdekében minden egység a legnagyobb riadókészültségben van” – közölte Suleyman Soylu török belügyminiszter.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó még magyar idő szerint hétfő hajnalban közölte, hogy Washington kapcsolatban van a török hatóságokkal, és minden szükséges segítséget megad Törökországnak.
Számítottak rá
Az amerikai földtani intézet három erős földrengést jelentett az éjjel a térségben. Az első 7,8-as volt, majd Gazintepet egy 6,7-es és egy 5,6-os erősségű rengés rázta meg. A török katasztrófavédelem (AFAD) 7,4-es erősségűre tette a Kahramanmarast és Gaziantepet megrázó természeti katasztrófát. A földrengést a fővárosban, Ankarában is érezni lehetett. „A földrengés olyan területre sújtott le, ahol tartottunk is ettől. Súlyosak a károk” – tudatta a török Vörös Félhold segélyszervezet vezetője, Kerem Kinik a Reutersszel.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)