A török állami televízió interjújának első felében a köztársasági elnököt Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról kérdezték. Novák Katalin válaszában hangsúlyozta: „ezekben a nehéz időkben egységesnek kell maradnunk, és meg kell mutatnunk az erőnket is”.
Az Észak-atlanti Szövetség bővítéséről szólva kiemelte: vitát kell folytatni ezekről a döntésekről, mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat.
A NATO fontos szövetség, amelyet meg kell erősíteni
– húzta alá az államfő az MTI híradása szerint.
Svédországgal a NATO csak erősebbé válhat
Azt követően, hogy március végén Magyarország és Törökország is hozzájárult Finnország NATO-csatlakozásához, Novák Katalin rámutatott: a magyar Országgyűlésben „kemény vita folyik” Svédország NATO-csatlakozásáról, mert magas rangú svéd illetékesek korábban elfogadhatatlan kijelentéseket tettek Magyarországról.
Ezek alaptalan, elfogult nyilatkozatok voltak, amelyek még a magyar demokráciát is megkérdőjelezték
– emlékeztetett Novák Katalin, akinek köztársasági elnökként a személyes véleménye az, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen. Ő ebben a helyzetben Svédország NATO-csatlakozása mellett van, mert ezáltal a NATO erősebbé válhat.
Ettől függetlenül az államfő megérti a magyar képviselők és Törökország aggodalmait a kérdést illetően, és emlékeztetett, a svéd parlament is csak az elmúlt hetekben, hosszú vita után döntött arról, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz.
„Az energiafüggőségünk földrajzi adottságunkból fakad”
Novák Katalin az interjúban az európai energiaválság kapcsán arra is kitért, hogy Magyarországnak különösen fontos Törökország az Azerbajdzsánból érkező gázszállítások miatt is. A köztársasági elnök nagyon megbízható partnernek nevezte Ankarát a Török Áramlat gázvezetéken keresztül továbbított orosz gázszállítások tekintetében is.
Az orosz energiafüggőséggel kapcsolatban elmondta, hogy az Magyarország földrajzi adottságaiból is fakad, és ez nem változtatható meg egyik napról a másikra, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy annak mértéke csökkenjen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Becsődölt a Marriott partnere, 24 órát kaptak a vendégek a szobák elhagyására
Nem csitul a helyzet Romániában, ezt nem fogják sokáig jó szemmel nézni a helyiek
Új szupergyors buszjárat indul Budapesten: tíz perccel hamarabb érhet a belvárosba
Elbúcsúzott Warren Buffett: „Ne feledd, hogy a takarítónő is ugyanolyan ember, mint az elnök”
„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek
A magyar kriptósok most kapták meg az év legkeményebb szabályozását
Jövőre minden megváltozik! Varga Mihálytól 100 bázispontos kamatcsökkentést várnak el
Beletörődik a sorsába Orbán Viktor harcostársa: nem indul többé, ha a bíróság úgy dönt
Nem hagyja magát a II. kerület, jogi eljárást indít a 400 milliós sarc miatt