Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország közvetítésével tavaly júliusban létrejött megállapodás célja a globális élelmiszerválság enyhítése volt azáltal, hogy lehetővé tette az orosz-ukrán konfliktus által blokkolt ukrán gabona biztonságos exportját.
Vége a tengeri szállításnak
A gabonaegyezmény hétfőn járt le. Oroszország hónapok óta hangoztatta, hogy a meghosszabbítás feltételei nem teljesültek. A Kreml hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a fekete-tengeri gabonaexport-megállapodásban.
Valójában a fekete-tengeri megállapodások mára érvényüket vesztették. Sajnos ezeknek egyezményeknek Oroszországot érintő része eddig nem valósult meg, így hatálya megszűnik
– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Moszkva régóta panaszkodott, hogy az üzlet nem működik az orosz gabona- és műtrágyaexport esetében.
Amint a megállapodások orosz része teljesül, az orosz fél azonnal visszatér a megállapodás végrehajtásához
– mondta Peszkov, aki hozzátette, hogy a orosz-ukrán gabonaegyezmény felfüggesztése nincs összefüggésben a Kercsi-híd elleni éjszakai dróntámadáshoz, amelyet terrorista cselekménynek nevezett, és Ukrajnát okolta.
Ezek teljesen független események. Még a terrortámadás előtt Putyin elnök kinyilvánította az álláspontot
– tette hozzá Peszkov.
Putyin kezében ott az aduász: hétfőn jár le az orosz-ukrán gabonaegyezmény
Tavaly augusztustól idén júniusig Ukrajna 50,6 millió tonna gabonát exportált 9,8 milliárd dollár értékben. Ha nem hosszabbítják meg a szerződést, Kijev havi félmilliárd dollárt veszíthet. Globális élelmiszerválságtól tart az Európai Unió vezetése. Bővebben --->Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn azzal vádolta Ukrajnát, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok részvételével hajtott végre támadást az Oroszországot és a Krímet összekötő híd ellen.
A Krími híd elleni mai támadást a kijevi rezsim hajtotta végre. Ez a rezsim terrorista, és egy nemzetközi szervezett bűnözői csoport minden jegyét magán viseli. A döntéseket az ukrán tisztviselők és a hadsereg hozza az amerikai és brit hírszerző ügynökségek és politikusok
– hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az