„Az orosz és fehérorosz állam és kormány elleni szankciók maradnak és maradniuk is kell” - mondta újévi beszédében a 69 éves német sportvezető. A NOB elítélte, amikor röviddel a pekingi téli olimpia után az orosz haderő - fehérorosz támogatással - bevonult Ukrajnába, és azt kérte, hogy egyik támadó fél országában se rendezzenek nemzetközi sporteseményt.
Ezen felül a versenyeken, találkozókon nem szerepelhetnek a két ország nemzeti szimbólumai, a sportolóik pedig a legtöbb sportágban nem indulhatnak a nagy nemzetközi viadalokon.
A közelmúltban ugyanakkor felmerült annak a lehetősége, hogy az orosz és fehérorosz sportolók visszatérhessenek a nemzetközi porondra, az Ázsiai Olimpiai Bizottság (OCA) ugyanis azzal a javaslattal fordult a NOB-hoz, hogy az általa szervezett sporteseményeken - semleges színekben - ezek a versenyzők is részt vehessenek. A NOB erre akkor úgy reagált, hogy megvizsgálja a kezdeményezést.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége