Az Atlanti Szövetség mind a 32 tagállamában, összesen több mint 30 ezer ember bevonásával elkészített közvélemény-kutatás során a többség, egészen pontosan 63 százalék egyetértett abban, hogy országának - összhangban a NATO alapelveivel - segítséget kell nyújtania, ha támadás ér egy másik tagországot – írja az MTI.
A megkérdezettek 70 százaléka ismét igennel szavazna a NATO-tagságra, ha most tartanának népszavazást a kérdésben.
Kapcsolódó
Hetvenhat százalék egyetért a védelmi kiadások jelenlegi szintjével, illetve annak esetleges növelésével, vagyis egyre emelkedik a kiadások növelését támogatók száma.
Folytatni akarják Ukrajna támogatását
A megkérdezettek zöme kedvezőtlen véleménnyel van Oroszországról (62 százalék) és Kínáról is (48 százalék).
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseknél a válaszadók közel kétharmada (63 százalék) gondolta úgy, hogy az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni agressziója hatással volt saját országának biztonságára, 61 százalékuk pedig azon az állásponton volt, hogy országának folytatnia kell Kijev támogatását.
A NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői július 9. és 11. között Washingtonban tartanak találkozót.
Jöhet az ukrán NATO-tagság? Washingtonban találkoznak a szövetség vezetői
Az oroszokkal hadban álló ország NATO-megbízottja szerint a szövetségnek határozott tagsági ajánlatot kell tennie Kijev felé.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt