Az 59 éves, négyszeres Grammy-díjas zenész, énekes Blue Electric Light című turnéja keretében érkezik Magyarországra közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel. Jövő márciusban megjelentetni tervezett 12. stúdióalbumát a Bahamákon található stúdiójában írta és rögzítette.
Lenny Kravitz új lemeze szenvedélyes dalok gyűjteménye, az anyagon az előadó szerzői, produceri és számos hangszeren megmutatkozó zenei tehetsége is visszaköszön. A legtöbb hangszeren ő maga játszott, régi gitárosa, Craig Ross társaságában.
Mesternégyes Grammy-díjakból
Az apai ágon orosz zsidó, anyai ágon bahamai-afroamerikai származású Lenny Kravitz eddigi több mint három évtizedes pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, nagy sikerrel vegyítette a hangzásokat és a stílusokat. Rockzenéjében a hatvanas-hetvenes évek soul és funk hatásai dominálnak, mind a négy eddigi Grammy-díját a legjobb férfi rockénekes kategóriában nyerte, ráadásul egyhuzamban, 1999 és 2002 között, amivel rekordot állított fel. A négy győztes dala a Fly Away, az American Woman, az Again és a Gig In volt.
Legnagyobb sikere az Are You Gonna Go My Way 1993-ból. Dalszerzőként, zenészként, producerként olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, Vanessa Paradis, Slash, Sean Lennon, Steven Tyler (Aerosmith), Mick Jagger, Michael Jackson, Al Green vagy Curtis Mayfield.
Lemezeiből több mint 40 millió fogyott világszerte, nemrég beválasztották a 2023-as hollywoodi Hírességek Sétányának jelöltjei közé.
Színészként is számos siker részese volt, szerepelt Az éhezők viadala, a Precious - A boldogság ára vagy A komornyik című filmben. Lenny Kravitz eddig kétszer lépett fel Magyarországon: 2009-ben Debrecenben, 2018-ban pedig a Budapest Sportarénában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)