Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.
A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta: Alfred Nobel üzenete nagyon világos számunkra: ő abban hitt, hogy az irodalom, a tudomány és a béke érdekében végrehajott cselekedetek előreviszik a világot. Hozzátette: ezért kulcsontosságú, hogy tiszteljük a tudást és nemzetközi szinten együttműködjünk.
A kuratórium elnöke kiemelte: egy olyan időszakban, amikor azt látjuk, hogy az akadémia, a kultúra és a civil társadalom küldetését kihívások elé állítják, nagyon fontos, hogy Nobel vízióját szem előtt tartsuk.
Nem a sors dönti el a világ fejlődését, nekünk is van arra erőnk, hatalmunk, hogy befolyásoljuk a sorsunkat és előrelendítsük a világot
– fogalmazott.
„Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni” – hangsúlyozta Astrid Söderbergh Widding.
„Az idei díjazottak nagyon egyedülállóak, hiszen megmutatták nekünk azt, hogy egyéni szinten és együtt is bennünk van az a lehetőség, hogy meg tudjuk változtatni a világot” – zárta köszöntőjét a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Krausz Ferencfizikusnak két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért ítélték oda a fizikai Nobel-díjat.
„Az idei fizikai Nobel-díj az icipici részletekre, az attofizikára, az attoszekundumra koncentrál” – mondta Eva Olsson, a Chalmers Műszaki Egyetem professzora, a fizikai Nobel-díj kitüntettjeit méltatva. Beszédében kifejtette: hatalmas az univerzum, de a legkisebb részletek irányítják, és ezeket az öt érzékünkkel nem mindig tudjuk látni. Ezek az apró részletek befolyásolják az életünket és hatalmas lehetőséget adnak arra, hogy kiterjesszük a tudásunkat.
Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Gunilla Karlsson Hedestam, a Karolinska Intézet professzora a díjazottakat méltatva arról beszélt, bár hatvan éve rutinszerűen használják az mRNS-t a különféle kutatólaboratóriumokban, de a tudományos világon kivül nem nagyon ismerték egészen mostanáig, amikor „az élettani-orvostudományi Nobel-díjasok bebiztosították az mRNS hírnevét a világban”. Az mRNS-alapú vakcinának köszönhetően sikerült az immunrendszert értesíteni a vírusról és ezáltal meg tud később védeni minket a saját szervezetünk.
Hozzátette: Karikó Katalin rájött arra, hogy meg kell figyelni azt, hogy az RNS különféle formáira hogyan válaszolnak a sejtek. A kutatók 2005-ben publikálták a legfontosabb cikküket, amely bemutatta azt, hogy immunválaszt vált ki az mRNS a szervezetben, azonban ezt meg lehet kerülni. Ezzel egy új korszak nyílt meg és ennek a módszernek köszönhetően sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, amellyel 15 évvel később több millió életet lehetett megmenteni a Covid-járvány idején - mondta. Kiemelte azt is, hogy ezzel a módszerrel sikerült felgyorsítani az oltóanyag gyártását is.
A ceremónián 1560 meghívott vendég vett részt, köztük a díjazottak családtagjai, korábbi díjazottak, a királyi család tagjai, a díjat odaítélő intézmények képviselői, a svéd kormány és parlament tagjai, valamint a diplomáciai testületek képviselői.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy