Azt írták, hogy a nyomozás egy monori férfi és társai ellen folyik „több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt”.

A bűnbanda – amely a gyanú szerint 2017-től űzte illegális tevékenységét – Németországba „szervezett ki” prostituáltakat. A sértetteket folyamatosan lelki terrorban tartották, s volt olyan alkalom, hogy meg is verték őket. Utcai ellenőrzésük, felügyeletük és beszámoltatásuk a most elfogott férfi feladata volt.

A négy elkövető közül hármat összehangolt nemzetközi akció során 2022 szeptemberében sikerült elfogni Budapesten és Berlinben – írták.

A negyedik bűnözőt végül az ír társhatóságoknak sikerült megtalálniuk és elfogniuk Courtmacsherry-ben; a kiadatásáról később döntenek – közölték.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.