„Ferenc pápa nem nyugszik bele a háborúba, az általa indított misszió béketervvé változott” – mondta el Matteo Zuppi bíboros, a Ferenc pápa indította békekezdeményezés megbízottja egy nyilvános sajtóbeszélgetésen Bolognában vasárnap este.
A bíboros szerint hinnünk kell a békében Ukrajnában, és akarnunk kell az elérését. Matteo Zuppi úgy vélte, a kulcskérdés az igazságos béke elérése:
Igazságosság nélkül a béke nem lenne tartós, és veszélyesnek bizonyulhat. Béke nélkül az igazságosság viszont igazságtalansággá válna. Mindent meg kell tenni, hogy a béke és az igazságosság visszatérjen Ukrajnába.
Matteo Zuppi első alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt a pápai békemisszióról. A bíboros a La Repubblica napilap bolognai közönségtalálkozóján vett részt egy beszélgetésen. Ferenc pápa május végén bízta meg Matteo Zuppit, az olasz püspöki kar elnökét, hogy vezesse azt a békemissziót, amellyel a katolikus egyházfő megpróbálja elősegíteni az ukrajnai konfliktus lezárását.
A pápai küldött első állomása június 5-én Kijev volt, ahol megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij elnökkel, valamint Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztossal.
Ellátogatott a Kijev melletti Bucsába, ahol az ukrán hatóságok szerint az orosz csapatok tavaly áprilisban mintegy 400 civilt gyilkoltak meg. A bíboros felkereste azt a bucsai templomot, ahol az ukránok által háborús bűntettnek minősített gyilkosságokat dokumentálták.
A pápa nem nyugszik bele a háborúba
A bíboros most azt hangsúlyozta, hogy a misszió, amelyet a pápa rábízott,
valódi közvetítéssé, béketervvé változott. Ferenc pápa nem nyugszik bele a háborúba, nem fogadja el a háborús logikát.
A katolikus egyházfő fel akarja mérni, van-e lehetőség minden feltétel teljesítésére annak érdekében, hogy ne haljanak meg többen, a vitás kérdéseket békés úton oldják meg, és ne fegyverekkel.
Zuppi bíboros őrültségnek nevezte az atomfegyverek esetleges bevetését.
„A pápa kezdeményezte békemisszió nem rejt semmilyen diplomáciai mesterkedést, ellenkezőleg: teljes figyelmet akarunk tanúsítani annak érdekében, hogy véget lehessen vetni ennek az óriási tragédiának” – fejtette ki Matteo Zuppi, aki szerint, a nemzetközi közösség munkájával párhuzamosan az egyház humanitárius téren vállalhat feladatot.
Ami a békemisszió második állomását, Moszkvát illeti, Zuppi bíboros kijelentette, hogy az első kapcsolatfelvétel az orosz ortodox egyházzal lesz, és az orosz kormány is érdeklődést mutat a pápai kezdeményezés iránt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Jövő héten visszatér, amire mindenki várt, de aztán ismét jön a feketeleves

Ezért nem dominál még Hollywoodban a mesterséges intelligencia

Nem gondolná hol húzták fel az EU legnagyobb akkus tárolóját
