Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat – derül ki abból a nyilatkozatból, melyet La Nación című argentin lapnak adott az egyházfő.
„Vagy mindkét helyre elutazom, vagy egyikre sem” – idézi a pápát a lap szombati kiadása. Ferenc már tavaly nyáron fontolgatta az utazást mindkét országba. Akkor is el akart látogatni Kijevbe és Moszkvába is. A Vatikán már régóta ajánlja, hogy közvetít a háborúban álló felek között. Ferenc pápa ezúttal kijelentette, hogy „a békét kívánja szolgálni”.
Az interjúban az egyházfő elmondta, hogy már a háború második napján felajánlotta, hogy Moszkvába utazik. Javaslatát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter akkor köszönettel visszautasította. „Ez fáj nekem” – mondta a pápa.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az