Egyebek mellett ezt tartalmazza az Európai Unió (EU) csomagoló anyagok felhasználásáról szóló reformja, amelyről a hét elején állapodott meg az Európai Parlament (EP) a tagországokkal.
A cél a csomagolások mennyiségének csökkentése, újrafelhasználása, és újrahasznosítása, a biztonság növelésére és a körforgásos gazdaság fellendítésé irányuló szabályok megújítása.
Az ügy jelentőségét mutatja, hogy az uniós polgárok évente fejenként csaknem 190 csomagolási hulladékot „termelnek” – tájékoztatott honlapján a parlament környezetvédelmi bizottsága (ENVI).
A megállapodás értelmében 2030. január 1-jétől betiltanak bizonyos egyszer használatos műanyag csomagolási formákat. Az évtized végétől így nem lehet műanyagba csomagolni egyebek mellett
- friss gyümölcsöt és zöldséget,
- a kávézókban és vendéglőkben árusított italokat és ennivalókat, vagyis például a sarki kínai nem adhatja műanyag dobozban az elvitelre kért ebédet,
- az ilyen termékek hozzávalóit, például a kávécukrot,
- és többé nem lehet a reptereken a bőröndöket lopásgátló zsugorfóliába tekertetni.
További fontos rendelkezés, hogy ugyancsak 2030-tól főszabályként tilos lesz a 0,015 milliméternél, azaz 15 mikronnál vékonyabb műanyag zacskók - például szemeteszsákok, reklámszatyrok - forgalmazása.
Az egyszer használatos csomagolóanyagok helyébe lépő fenntartható megoldások terjesztése érdekében bevezetik azt is, hogy a vendéglőkben, kávézókban kötelező lesz elfogadni a vendégek otthonról hozott „elviteles” dobozait, poharait.
Az uniós rendelet legfőbb távlati célja a csomagolás hulladék folyamatos csökkentése. Ugyanakkor az ambiciózus tervekkel - például a 2030-ra 70 százalékos csökkentést szorgalmazó német javaslattal - szemben viszonylag mérsékelt ütemrendet határoztak meg - írta a dpa német hírügynökség. E szerint 2030-ig 5, 2035-ig 10, 2040-ig 15 százalékkal kell csökkenteni a csomagolási hulladék mennyiségét 2018-hoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek