Legalább ötszáz embert kellett kimenekíteni szombaton a spanyolországi La Palma szigetén pusztító erdőtűz elől – idézi a helyi hatóságokat az MTI.
Az erdőtűz az első természeti katasztrófa a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán a 2021-es vulkánkitörés óta.
A tűz szombat hajnalban tört ki a sziget északi részén, El Pintar de Puntagora egy erdős területén. Legalább 11 ház kiégett, ahogy a lángok terjedtek – közölte Fernando Clavijo, a Kanári-szigetek elnöke.
„A kimenekítésre szorulók száma az ezret is elérheti, attól függ, sikerül-e az erős szeleket kivédeni” – mondta újságíróknak La Palmán. Beszámolója szerint
a tűzvész nagyjából 140 hektár területet égetett fel.
Négy helikopter és négy tűzoltóegység harcol a lángok ellen a nyugat-afrikai partok közelében található szigeten. A hatóságok a szomszédos szigetektől, köztük Tenerifétől és Gomerától is kértek segítséget.
2021 szeptemberében több mint 2000 épület dőlt romba és emberek ezrei kényszerültek elhagyni az otthonukat, amikor a Cumbra Vieja tűzhányó kitört és lávát borított a szigetre. Három hónapon át tartott a kitörés, vastag koromtakarót hagyott maga után a vidéken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el