Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak, a halálos áldozatok mintegy 90 százaléka robbanásokban vesztette életét – jelentette be kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.
A szervezet legutóbb február 12-én tette közzé a hivatalosan ismert halálos áldozatok számát, amely akkor 7199 volt.
A főbiztosi hivatal – amelynek több tucat megfigyelője tartózkodik Ukrajnában – kiemelte, a valódi számok vélhetően sokkal magasabbak, hozzátéve, hogy jelenleg is ellenőrzik a hozzájuk érkező újabb adatokat.
Több ezerrel több lehet a valós szám
„Ez az adat csupán a jéghegy csúcsa” – mondta Volker Türk, a világszervezet emberi jogi főbiztosa.
Matilda Bogner, az hivatal ukrajnai misszióvezetője azt mondta, akár
több ezerrel lehet magasabb a halottak valódi száma,
hozzátéve, hogy sok halálos áldozatot, zömüket a dél-ukrajnai, jelenleg orosz megszállás alatt álló Mariupolban még nem vettek nyilvántartásba.
A mintegy 450 ezres várost a három hónapon át tartó orosz ostrom csaknem teljesen megsemmisítette. Oroszország tagadja, hogy szándékosan intézne támadást civilek ellen.
Összesítették Oroszország veszteségeit
Több mint 144 ezer orosz katona esett el a tavaly február 24-én indított ukrajnai invázióban – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara a Kárpátinfo szerint.
Az ukrán vezérkar harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy a február 21-ei információk szerint az elmúlt nap mintegy 760 orosz katona halt meg a harcok közepette, velük együtt
az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg 144 440-ra emelkedett.
Az ukrán erők megsemmisítettek többek között még 9 orosz páncélozott harcjárművet és 10 harckocsit is.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót