A BP-nek sikerült "sapkát húzni" a felrobbant olajkútja helyén a Mexikói-öbölbe egy csőcsonkon ömlő olajra. Közben intenzív teszteket végeznek, amelyeket még legalább hétfő estig folytatnak, hogy biztosak lehessenek benne, kitart a szerkezet. Ezzel három havi munka és 3,5 milliárdos ráfordítás után először sikerült megállítani az Egyesült Államok történelme legnagyobb környezeti katasztrófáját okozó olajfolyást. A munkálatokat irányító igazgató, Doug Suttles szerint addig folytatják a zárószerkezet ellenőrzését, amíg nem sikerül véglegesen lezárni a kutat, amelynek újra termelésbe állítását nem tervezik. A BP ugyanakkor figyelmeztetett, hogy csak ideiglenes megoldásról van szó, és nincs semmi garancia a hosszú távú sikerre, mert még sosem alkalmaztak ilyen technikai megoldást ekkora mélységben és ilyen körülmények között - jelentette a CNN. A cég nyilván ezért újrakezdte annak a két mentesítő kútnak a fúrását, amivel "elszívnák" az olajat a kitörés helyéről. Barack Obama amerikai elnök mindenestre pozitív jelként értékelte, hogy végre nem szennyezi több olaj az öböl vizét. A bejelentésre, hogy ha ideiglenesen is, de megoldást találtak, pénteken elindult felfelé a BP részvényeinek árfolyama, a lelkesedés első hullámában 5 százalékot emelkedtek, végül 1,3 százalékos pluszon állapodtak meg.
Ennek ellenére ismét elterjedt a híre, hogy szétesik a BP vagy legalábbis teljesen átszabja magát. A londoni Suday Times értesülései szerint a cég igazgatói megkezdték a részvényesek szondázását, hogy mit szólnának a BP óvatos visszavonulásához. Ennek keretében szó lehet amerikai műveleteik csökkentéséről, olajfinomítók és benzinkút-hálózatok eladásáról, és az outsourcing leépítéséről, vagyis hogy lemondjanak minden, a vállalaton belül is megoldható feladat kiszervezéséről. A Mail on Sunday úgy tudja, hogy csütörtökön ül össze a BP igazgatótanácsa, hogy döntsön az első vagyonelemek eladásáról.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.