A napokban elkezdődött a XI. kerületi Madárhegyen lévő több mint 10 hektáros terület fejlesztése. Az építkezés generálkivitelezője, a Strabag Rt. szeptember elejére ígérte a víz-, gáz-, csatorna-, elektromos hálózat és a közvilágítás kiépítését, elkészül az útburkolat és a parkosítás is, melynek becsült költsége több mint egymilliárd forint. A Madárhegy és a Hosszúrét találkozásánál fekvő ingatlan a budai hegyvidék egyik utolsó beépíthető területe. A fejlesztés a köz- és a magánszféra kooperációjában, ppp-beruházás keretében valósul meg, az erre kiírt pályázatot a Futureal-csoport nyerte. A projektre zártkörű, nyílt végű ingatlanalapot hozott létre a Futureal és a helyhatóság, az 1,63 milliárd forintos saját tőkét egyenlő arányban jegyezték le. A speciális együttműködési formának köszönhetően átlátható, ellenőrizhető és az önkormányzat által irányított városfejlesztési folyamat veszi kezdetét, amely más települések számára is példaértékű lehet – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Molnár Gyula, a kerület polgármestere. Az ingatlanalap a területen kialakított 71 építési telek több mint 70 százalékát már értékesítette. A fejlesztőknek felkínált telkek mindegyike elkelt, a Futureal közel 2 hektárt vásárolt meg, amelyet saját maga hasznosít. Az érdeklődést mutatja, hogy már csak 18 családi ház építésére alkalmas terület vár gazdára. A lakótelkek mérete körülbelül ezer négyzetméter, a legnagyobb beépíthetőség pedig 15 százalékos. A kertes-családi házas jelleg miatt családi ház vagy legfeljebb négylakásos társasház építésére van lehetőség. A telkek ára bruttó 55–65 ezer forint között mozog négyzetméterenként – mondta Futó Péter, a Futureal-csoport elnöke. A terület fejlesztése eredményeként nemcsak a telkek vásárlói, hanem a környékbeliek is haszonélvezői lehetnek a várható értéknövekedésnek, de az önkormányzat sem jár rosszul, mert a befektetési jegyek értéke már 170 százalék fölött jár.