Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy havi bázison, szezonális kiigazítással 1,3 százalékkal nőtt az eladás, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 719 ezerre nőtt az egy hónappal korábbi, a felülvizsgálat után 733 ezerről 710 ezerre módosított szintről.
Elemzők 0,5 csökkenést vártak novemberről. Az októberi értékesítési adatot 0,7 százalék csökkenésről 2,7 százalék esésre módosították.
Éves összevetésben 16,9 százalékkal több újonnan épült családi házat értékesítettek az Egyesült Államokban novemberben.
A novemberi eladások ütemével számolva 5,4 hónapra lenne elég a kereslet kielégítésére az előző havi 5,5 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához.
Az új családi házak medián ára 330 ezer 800 dollár volt novemberben, ami 7,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A nyersadatok szerint 2017-ben 613 ezer, 2018-ban pedig 617 ezer új családi házat értékesítettek az Egyesült Államokban. A mediánár 323 ezer 100 dollárról 326 ezer 400 dollárra nőtt 2018-ban.
Bár az új családi házak értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából 11,5 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető