A társaság által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint amennyiben sikerülne az EIB-vel finanszírozási konstrukciót kidolgozni, akkor forint alapon, kereskedelmi banki folyósítással, kedvező - 3-5 százalékos THM mellett - tenné elérhetővé a lakáscélú kölcsönöket.
Emlékeztetnek arra, hogy egy 2011-es európai parlamenti és tanácsi rendelet beruházási prioritásként jelöli meg a lakásépítési ágazatban az energiahatékonyság és a megújuló energia használatának a támogatását. Az európai építőipari stratégiában kiemelt cél az alacsony energiafelhasználású épületek építése, valamint az ilyeneket eredményező felújítások, és célként jelölték meg, hogy az EIB 120 milliárd eurót kitevő, kedvezményes kamatozású hitellel ösztönözze ezeket.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a lakásépítés támogatása jelenleg nem jelent túl nagy terhet, hiszen nagyon alacsony intenzitású, mindössze az építési költség 10-15 százalékát teszi ki, ez az összeg pedig önmagában a lakásépítésből befolyó áfából megtérül.
A közlemény kiemeli: a 4,2 millió magyar lakás 70 százaléka felújításra szorul, de ebből minden tízedik helyett inkább újat kellene építeni.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető