A HVG információi szerint a közelmúltban a Dorottya utcaihoz hasonló tranzakció zajlott le a Visegrádnál található félkész hotellel. Az épületet egy Királyi Sanzon nevű cég szerezte meg, ami később Hotel VSGRD-ra változtatta a nevét. A Hotel VSGRD Kft. két tulajdonosa ugyanaz a Lingvai Brigitta és Hoffmann György, akiké a Dorottya utcai épület is volt rövid ideig, mielőtt a BDPST Zrt.-hez került volna. Ők egyébként az állami vagyonkezelő vezérigazgatója, Szivek Norbert üzleti köréhez tartoznak - olvasható a portálon.
A Börzsönyre és a Dunakanyarra néző, 230 szobásra tervezett épület egy nemzeti park területén fekszik, egy volt bányagödörben alakították ki, így a recepció hátterét valódi sziklafal adja. Az eredeti, ír építtetők szerződést kötöttek az önkormányzattal, amelynek értelmében a hotel évi 25 ezer köbméter vízhez jut hozzá.
A projektet a gazdasági válság és az MKB Banktól felvett, mai árfolyamon számolt 16 milliárdos hitel megroppantotta, és 2010-ben megkezdődött az ír cég felszámolása. A felszámoló már ötször meghirdette a 66 százalékig kész ingatlant, de senki nem tett rá ajánlatot még úgy sem, hogy 5,2 milliárd forintról időközben lecsökkent 1,8 milliárdra a vételár - nem is csoda, a hitelező MKB ugyanis 51 millió euróig jogosult a zálogtárgyra. A bank végül úgy döntött, értékesíti a követelését, a vevő a Királyi Sanzon Kft. lett, ami az MKB-val ellentétben belement, hogy az adós természetben, vagyis magával a szállodával fizet.
További részletek az Indexen.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat