Tavaly december 28-án született az a kormányhatározat, amely rendelkezik a forrásokról. A Modern városok program keretében Nagykanizsán ezek az első jelentősebb fejlesztések, amelyek - a város térségi központi szerepe miatt - nemcsak a helyben, hanem a környező településeken élőket is szolgálják majd - írta az MTI.
A két beruházás "történelmi jelentőségű" Nagykanizsa életében, mert ezeket az évtizedek óta tervezett létesítményeket saját forrásból nem tudták volna megvalósítani - fogalmazott Cseresnyés Péter.
A 6,2 milliárd forintból megvalósuló versenyuszoda a jelenlegi, 33 méteres medencéjű uszoda mellett épül meg. Egy világversenyekre is alkalmas 50 méteres, valamint egy 25 méteres medence készül, amelyet a legkorszerűbb vízszűrési technológiával, valamint a fenntarthatóságot biztosító hőszivattyús energiarendszerrel látnak el.
A 8,8 milliárd forintból épülő sport- és rendezvénycsarnokban - a mobil lelátókat is beleértve - összesen mintegy ötezer néző foglalhat helyet, és a létesítmény a tagolhatósága révén egyszerre több sportág művelőinek is helyet tud adni, a mobil színpad, valamint fény- és hangtechnika pedig koncertek és más rendezvények megtartására is lehetőséget biztosít .
A látványtervek már elkészültek, idén megkezdődnek a munkálatok, és a tervek szerint 2019 végére mindkettő elkészül.
Címlapkép forrása: StockSnap.io
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A Nézőpont úgy látja, Orbán Viktor alkalmasabb kormányfőnek, mint Magyar Péter
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Megrogyott a forint