Az ágazat most 35 ezer munkavállalóval többet foglalkoztat, mint a 2013-as mélypont idején - jelezte Koji László, ugyanakkor hangsúlyozta, nagy kihívást jelent az építőipar teljesítőképességének növelése és hatékonyabbá tétele, valamint az ágazatban dolgozók képzése - írta az MTI.
Az ÉVOSZ elnöke felidézte, a novemberben megtartott első építőipari ágazati konzultáción Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyetértett az ágazat képviselőivel abban, hogy szükség van kifejezetten az építőipar számára kiírt pályázatra, ami januárban várható.
Koji László úgy látja, a következő két-három évben mintegy 4000 milliárd forintnyi megrendelésnek kellene eleget tenni, de 2018-ban és 2019-ben 550-600 milliárdos nagyságrendet is elveszíthet az építőipar, ha nem tudja teljesítőképességét növelni.
Kifejtette, az ágazatban dolgozó vállalkozások az elmúlt tíz évben alig költöttek beruházásra, mert piacukat nem látták biztosnak. Most viszont szükségük van technológiai, informatikai fejlesztésekre, és ezekhez állami, illetve uniós támogatásokra.
A szakszövetség elnökének becslése szerint az ágazatban foglalkoztatott 35 ezer új munkavállaló között jelentős az építőipari szakképzettség nélküliek aránya, s nagy kihívás őket egyszerre hatékonyan foglalkoztatni, ugyanakkor betanítani is.
Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke előadásában egyebek mellett kiemelte, a hatóság adatai szerint a megkötött szerződések egyharmada vonatkozik építés-beruházásra, de értékben az építőipar 60 százalékot is kitesz. Hozzátette, hogy az ágazat térnyerése töretlenül emelkedik.
Makai Martina, a Nemzeti fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára felhívta a figyelmet a többi között arra, hogy a víziközművek területén lemaradásokkal küzdenek a közszolgáltatók, illetve a tulajdonos önkormányzatok, főleg a rekonstrukciós feladatok ellátásában. Szükség van az elöregedett csatornahálózat cseréjére, ezért kormányzati program indul, illetve 2018 januárjától rekonstrukciós alapot működtet az NFM - közölte.
Az ünnepi közgyűlésen átadták az ÉVOSZ idei szakmai elismeréseit, a többi között a Lechner Ödön díjakat és az Építőipari Nívódíjakat.
Címlapkép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy