Továbbra is élénk a lakáspiaci kereslet, a DH keresleti index márciusról 1 százalékpontot javítva 85-re emelkedett. Tavaly ugyanekkor még 91-es értéken állt a mutató, de 2016-ban az év hátralevő részében már 74 volt az átlag, amit az idei év rendre felülmúl - olvasható a cég tranzakciószám becslésében.
Áprilisban a paneleket Kelet-Magyarországon 193-, nyugaton 184 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták. Ugyanezért a típusért Pesten 303, Budán 362 ezer forintot adtak a vevők. A téglaépítésű lakásért az ország keleti felében a 245 ezer, nyugaton 223 ezer forint volt a fajlagos átlagár.
Kapcsolódó
A főváros pesti oldalán 438 ezer, Budán 525 ezer forintért adták az átlagos négyzetmétereket, a Belvárosban pedig átlagosan 663 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.
Budán a panelek a magas ár mellett is igen gyorsan elkeltek, átlagosan 80 nap alatt, de a Duna másik oldalán is csupán 107 napot töltöttek a piacon.
Országszerte alacsony az átlagos alku a családi házak piacán, mindössze 5 százalékot faragtak le a vevők házak árából. Vidéken a téglalakások árából is 5 százalékot alkudtak a vásárlók, Budapesten azonban csupán 4 százalékot engedtek az eladók.
Magasan a XIII. kerület iránt a legnagyobb az érdeklődés a fővárosban vásárolni szándékozók körében. Az összes budapesti vevőjelölt közel 18 százaléka megjelöli ezt a lokációt lehetséges célpontnak. Nem sokkal marad el a XIV. kerület sem 15 százalékkal, amelyet majdnem ugyanekkora aránnyal követ a VI. és VII. kerületek. 14 százalék jelölte meg a budai oldalon a XI. kerületet, amellyel a Duna ezen oldalán a legnépszerűbb lett.
Budapesten továbbra is jelentős a befektetők aránya. A vevők 41 százaléka vallotta magát annak áprilisban és átlag 31,3 millió forintot költöttek 68 négyzetméter körüli ingatlanokra.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)