Az Országgyűlés 148 igen szavazattal és 30 tartózkodás mellett fogadta el fideszes képviselők - Balla György és Kucsák László - javaslatára az illetékekről szóló törvény és az egyes adótörvények, illetve más kapcsolódó törvények módosítását.
A döntés értelmében lakásvásárlás esetén a kedvezményes illetékalap megállapításakor, illetve az illetékmentesség alkalmazásánál figyelembe lehet venni annak a lakásnak a forgalmi értékét is, amelyet a vásárlást megelőző 3 éven belül adtak el. A korábbi szabályozás egy évet tartalmazott. (Visszatértek a lakáshitelekhez a magyarok.)
Kapcsolódó
Az úgynevezett cserét pótló vétel illetékkedvezményének lényege, hogy a vevő csökkentheti a lakásvásárlással keletkező illetékalapját eladott lakásának forgalmi értékével, így csak az eladott, valamint a megvásárolt lakás értékének különbözete után kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetnie - írja az MTI.
A mostani törvénymódosítás azon nem változtatott, hogy a lakásvásárlás után eladott lakás forgalmi értékét csak akkor lehet levonni az illetékalapból, ha azt a vásárlást követő egy éven belül értékesítették.
A most megszavazott jogszabály azt is rögzíti, hogy ha a magánszemély több lakást is elad és vásárol, akkor az illetékalap megállapításakor a kedvezőbb illetékalapot eredményező egyetlen cserét, értékesítést lehet figyelembe venni.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?